A tetoválás rejtélyes története
Az emberek már évezredek óta tetoválják, tetováltatják magukat. Ezek az állandó díszek amulettként, dekoráció vagy státusszimbólum gyanánt, esetleg a szerelem, a hit, vagy akár a félelem jelzésére szolgáltak. Joann Fletcher, a Nagy-Britannia-i Yorki Egyetem régészeti tanszékének kutatója a tetoválás történetéről, kulturális jelentőségéről mesél.
Melyik a legkorábbi ismert tetoválás?
Sokáig a legkorábbi példának az i.e. 2000-ből származó egyiptomi női múmiák testén talált tetoválásokat tartották. Ám 1991-ben egy szenzációs lelet, az oszták-olasz határon előkerült Ötzi felülírta ismereteinket. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a jégember körülbelül 5300 éves, tehát az ő tetovált teste a legkorábbi ilyen jellegű lelet.
Milyen leletek bizonyítják, hogy az ősi egyiptomiak is ismerték a tetoválást?
Az egyik fontos bizonyíték, hogy a már i.e. 4000-ből származó szobrocskák testén és végtagjain is láthatóak tetoválás minták. Azután az Észak-Egyiptomban található Gurobnál folytatott ásatások során olyan kisméretű, i.e. 1450-re datált bronz eszközöket találtak, melyeket a kutatók tetováló szerszámokként azonosítottak. És persze ott van az a három Akhmimban talált négyezer éves női múmia, melyekre korábban már utaltam.
Az ősi Egyiptomban kiknek volt tetoválása és miért?
Mivel ez idáig úgy tűnik, a birodalomban a tetoválás viselése kizárólag a nők sajátossága volt, túlnyomórészt kétes erkölcsű hölgyeknek, például rossz hírű „táncos lányoknak” titulálták a tetoválással rendelkező múmiákat azok (tegyük hozzá, kizárólag férfiakról van szó) felfedezői.
Pedig találtak ilyen múmiákat a Luxor közelében lévő Deir el-Bahariban is, ahol általában a királyi családok és a társadalmi elit tagjait temették el. Az egyik ott talált ilyen múmiáról tudjuk, hogy Amunet,
egy magas rangú papnő volt, valószínűleg királyi ágyas is, ami szintén rangnak, és nem kétes erkölcsnek számított akkoriban. Az alapvető felfogással szemben, mely szerint a tetoválás a prostitúció jele volt, én azt gondolom, hogy gyógyászati funkciót látott el, afféle örök amulettként szolgált, melynek a terhesség és szülés időszakában volt fontos szerepe. A tetoválások a hasi tájékon és a combok felső részén találhatóak, sok esetben a hasat beborító hálót képezve, mintha védőburokként szolgáltak volna a terhesség idején. Ezek a gyöngyháló minták egyébként nagyon hasonlóak azokhoz a hálókhoz, melyeket a temetkezési helyeken egyes női múmiák fölé helyeztek azzal a céllal, hogy azok megvédjék őket a túlvilágon. Szintén a terhességgel és a nők védelmével való kapcsolatra utal az egyes múmiák combjára tetovált Bes istennőt ábrája is. Bes az egyiptomi mitológiában a vajúdó nőket védte.
Kik készítették a tetoválásokat?
E kérdésben nincsenek világos írásos bizonyítékaink az ősi Egyiptomra vonatkozóan. Talán a közösség egy idősebb női tagja készítette a fiatalabbaknak, ahogyan ez történt Egyiptomban a 19. században és még ma is számos helyen a világban.
Milyen eszközöket, szerszámokat használtak?
Valószínű, hogy a W.M.F. Petrie régész által Abüdoszban talált, i.e. 3000-re datált fanyelű tűszerszámok tetováló eszközként funkcionáltak. Petrie szintén talált a fenti készlethez hasonló, szélesebb, laposított tű formájú bronz szerszámokat Gurobnál. A szerszámok formája alapján nem elképzelhetetlen, hogy azokat összekötve használták, s ezáltal összetett minták ismétlésével még szebb és még bonyolultabb motívumokat tudtak alkotni. E leletek elképesztően hasonlítanak a 19. századi Egyiptomban használatos tetováló szerszámokhoz. William Lane (1801-1876), az angol író jegyezte le: „Az operáció néhány összekötözött tű (általában hét) segítségével történik. A tűt fa vagy olaj füstjével színezik, majd anyatejbe mártják és így szúrják a bőrbe. E díszítést általában 5-6 éves gyermekek kapják cigányasszonyok által.”
Hogy néztek ki ezek a tetoválások?
A múmiák esetében legtöbbször pontok alkotta vonalak és gyémántalakzatok voltak, míg a szobrokon látható tetoválások jóval naturalisztikusabb ábrákat alkotnak. Ugyanakkor érdekes, hogy a már említett Bes istennő formája felfedezhető egyes kozmetikai készletek részét képező szobrocskákon és sírkamrák falán lévő női alakok tetoválásaként is.
Hány féle színt használtak?
A leggyakrabban sötét vagy fekete színezéket, például kormot juttattak a bőr alá. Viszont más ősi kultúrákban, mint például az eszkimóknál, gyakran használtak világosabb színezéket is. Az eszkimók a sárga színezéket felváltva használták a sötétebbel.
Mi lepte meg önt a legjobban az ősi egyiptomi tetoválásban?
Talán az, hogy kizárólag csak a nők használták e testdekorációs formát. De az is, hogy milyen céllal és hová tetoválták a motívumokat, már persze csak ha igaz az erre vonatkozó elméletem.
Meséljen más ősi kutúrák tetoválási szokásairól és jellegzetességeiről!
Az egyiptomiakéhoz leghasonlatosabbak természetesen a hozzájuk legközelebbi civilizáció, a Dél-Egyiptom közelében élő numíbiaiak testdíszítő szokásai. A Kubban temetőiben talált mumifikálódott női holttestek tetoválásai kék színűek, de szintén a hasi tájékon találhatóak, ugyanolyan mintákból állnak, tehát szinte bizonyosan ugyanazt a célt szolgálták, mint az ősi Egyiptomban. Érdekes módon szintén az egyiptomiaknak köszönhetően tudunk a mai Líbia területén egykor élő szomszédaik tetoválási szokásairól. Ugyanis a kb. i.e. 1300-1100-ig virágzó kultúra egyiptomi sírok és templomok ábrázolásain megjelenő vezetőinek portréján jól láthatóak a combjukon és karjukon lévő tetoválások.
Az Altáj-hegység területén egykor uralkodó szkíta pazirikok egy másfajta, de szintén érdekes tetoválási szokást alkalmaztak. 1948-ban egy kb. 2400 éves szkíta férfi jégbefagyott testére bukkantak Szibériában. A férfi karja gazdagon díszített mitikus állat figurákkal volt dekorálva. Ugyanott 1993-ban pedig egy a hasonló korú női test került elő a jég fogságából, melynek hátát és csuklóját szintén mesebeli figurák díszítették. A görög Hérodotosz egyébként i.e. 450 körül feljegyezte e gyakorlatot. Írásából megtudhatjuk, hogy a szkíták és trákok esetében a tetoválás a nemesi rangot jelezte.
Egyes feljegyzésekből tudjuk, hogy az ősi britonok esetében szintén a nemesi rangot jelölték a tetoválással. A testüket borító rengeteg állati ábrázolás miatt ezeket az északi törzseket a rómaiak egyenesen „picti”-nek, szabad fordításban „festett embereknek” hívták.
De az ókori görögökre és rómaiakra is jellemző volt a tetoválás, vagy stigmata, ahogy egyes esetekben hívták a jelölést. Náluk azonban teljesen mást szimbolizáltak a tetoválások, legfőképp a vallási szekták tagjai viseltek ilyeneket, de a rabszolgák és bűnözők megjelölését is gyakran tetoválással oldották meg. Ezért tűnik rendkívül egyedi esetnek IV. Ptolemaiosz (i.e.221-205), Egyiptom macedón származású uralkodóházának fáraója, aki borostyánlevelekkel tetováltatta bőrét, így jelezvén tiszteletét Dionüszosz, a bor és azidőtájt az uralkodóház görög védőistensége iránt. A kereszténység elterjedése után viszont bűnnek számított „eltorzítani” azt, amit Isten teremtett, ezért Konstantin császár (306-373) betiltotta a tetoválást.
Szintén találtunk tetoválásokat a valamikor a mai Peru és Chile területén virágzó prekolumbiai civilizáció egyes múmiáin. E múmiák bőrére ugyanazokat a gazdagon díszített mitikus állat figurákat és egyéb szimbólumokat tetoválták, melyek díszítőelemként nagy számban megtalálhatóak e kultúra kerámiáin és egyéb kézműves termékein. Az ábrák a törzsre, combra, kezekre, ujjakra és néha az arcra is kerültek. Észak amerikai indián törzseknél is alkalmazták a tetoválás, de ami talán még ennél is érdekesebb lelet, Grönlandon találtak hat, kb. 1475-ből származó női indián múmiát, melyek szemöldöke és ajka volt tetoválva, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a hölgyek manapság preferálják.
A kínai Taklamakan-sivatagban is találtak egy kb. 3200 éves tetovált múmiát, de nagy valószínűséggel a kínaiaknál csak a bűnözőket jelölték íly módon.
A japánok a 3. században kezdték díszíteni testüket bonyolultabbnál bonyolultabb motívumokkal.
A polinéziai kultúra jól ismert és szintén rendkívül bonyolult tetováló motívumait valószínűleg jó pár évezreden keresztül fejlesztették, s e népeknél nem ritka, hogy a díszítés elfedi az egész testet. Nem véletlen, hogy a James Cook 1769-es tahiti expedíciója után ismertté vált, egyébként a helyiek nyelvén ütést vagy csapást jelentő tatatau vagy tattau szóból alakult ki a mai elnevezés (a tetoválás angolul tattoo – szerk.) Az expedició után e testdíszítési forma rohamosan kezdett terjedni Európában. Főként a tengerészek, szénbányászok és egyéb különösen veszélyes foglalkozást űzők alkalmazták. A vasmacska és a bányászlámpa motívuma afféle amulettként szolgált a férfiak alsókarján.
Hová fejlődött a tetoválás kultúrája mára a nyugati világon kívüli területeken?
A mai japán tetoválások modern művészek által fejlett műszereket alkalmazva valódi műalkotássá fejlődtek, míg a magasan képzett szamoai tetováló mesterek az ősi szerszámokat használva gondosan őrzik a hagyományokat. Afrikában szintén népszerű a tetoválás, a berber nők arcán lévő pontdíszítéstől kezdve a nigériai férfiak arcán lévő bonyolult motívumokon keresztül az egyiptomi keresztények alkarján látható keresztekig sokféle formában él és virágzik a hagyomány.
Mit jelképez a híres maori arctetoválás?
Az új-zélandi maori kultúra testdíszítése nem csak küllemében, de jelentésében is rendkívül érdekes. A maorik szerint a fej volt a test legfontosabb része, mely megkülönböztette az embert a közösség többi tagjától, s melynek fontos eleme volt az arcon lévő tetoválás, a moko. Minden moko egyedi, s afféle személyi azonosítóként szolgált. Formája alapján következtethettünk viselője társadalmi rangjára, származására és tulajdonságaira is.
A harcosok életének nagyobb állomásait, például egy győztes csatában való részvételt, afféle rangjelzésként és kitüntetésként újabb és újabb tetoválások jelezték.
A nők is tetováltatták arcukat, de esetükben inkább a szépség megőrzése dominált. Bár a keresztény misszionáriusok megpróbálták lebeszélni őket e gyakorlatról, a maori nők úgy tartották, hogy az arc tetoválása lassítja a bőr öregedését, ráncosodását. Még a ’70-es években is élt és virágzott e szokás.
Miután a tű vékonyságú csontvésővel „befaragták” a mintát a bőrbe, szénalapú színezékkel kenték be a sebet, majd finoman újra vésték a motívumokat, mely következtében a kívánt területeken a színezék a bőr alá került, s a hegek begyógyulása után gyönyörű mintázatot alkotott az arcon.
További ajánlott bejegyzések:
Az összes tetkós témás bejegyzéshez kattints ide:
Tartalomjegyzék
A tetkós minták gyűjteményt a testvéroldalon találod:
Átlépek a tetkó minták oldalra
A tetkós minták gyűjteményt a testvéroldalon találod:
Átlépek a tetkó minták oldalra
címkék: tattoo tetkó képek minta tetoválás minták története történelem ősi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése